„Ahogy álltam a Természettudományi MúA Kitömött barbár izgalmas korrajz a tizennyolcadik század második feléről és a tizenkilencedik század első évtizedeiről, ráadásul radikálisan átértelmezi, megújítja hagyományos Kazinczy-képünket is. Megmutatja, hogy a „jólfésült, tankönyvízű, kollektív emlékezetünkben talán kissé unalmasnak is tűnő nyelvújító valójában egy rendkívül érdekes, heroikus figura volt, akinek a nyelv nem pusztán grammatikai és esztétikai probléma volt, hanem lehetőség, fegyver, hogy bebörtönzőin bosszút álljon, szabadságot csikarjon ki: „Nem ölhette meg őket; nem ítélhette őket halálra; nem ítélhette őket vagyonelkobzásra és fővesztésre, nem indíthatott ellenük háborút, de azt megtehette, hogy kihúzza alóluk a szőnyeget: saját létezésük elbeszélésének, saját életük történetének, saját evilági kalandozásuk igazolásának egyetlen eszközét. S ha ezt elveszi tőlük, akkor ők nincsenek többé. Megszűnnek létezni, eltűnnek a megszüntetett dimenzióban (…) A saját nyelvük, amelyben tegnap még otthon voltak, egyszerre idegenné lesz körülöttük, és ott maradnak hebegve-habogva, tátogva és mutogatva, és minden, amit mondanak, a többiek fülének csak bla-bla lesz, ahogy a görögök fülének értelmetlen zagyvaság, bar-bar volt csak a barbárok hadoválása.”