A bányató őre beszélget a narrátorral tizenkét számmal és címmel ellátott fejezetben, úszókról és megfulladókról (ugyanaz), életről és halálról (ugyanaz?) – hiszen „a bányató egy fölösleges, egy logikátlan, egy értelmetlen tó, tó ott, ahol tó sose lenne, egy olyan tó, ami nem is létezik, evidens tehát, hogy mindent, aminek a létezését feleslegesnek gondolták, ebbe a mindent megszüntető, nem is létező lyukba hajigáltak.” Egy zárt és puszta világ: tisztulás helyett pusztulás, tevés-vevés helyett kevés levés. És mégis: írói győzelem. „A negyedik kötet, a Bányató takarékosan, visszafogottan, szigorúan megmunkált, szervesen épülő szövegegyüttes, ha tetszik, kisregény, ha tetszik, novellafüzér. A választott helyszín „sugallatai” határozzák meg a formálásmódot. A címet is megadó bányató és annak partja az a hely, ahol – mint egy kerek, zárt világban – a dolgok megtörténnek. És ahol mindezek a dolgok a fikció szerint egyedül megtörténhetnek.”