Az én hetem című sorozatunkban négy író öt kulcsszót felhasználva ír arról, miként élte meg az elmúlt hetet. Most Péterfy Gergely a soros, ezúttal ezeket a szavakat kellett felhasználnia: szivattyú, vezetőszár, tantusz, vilávégepánik, mentőkötél.

Múlt hét végén a Kitömött barbár olasz fordításának bemutatóján vagyunk Mantovában a Festivaletteraturán, Olaszország egyik legnagyobb könyvfesztiválján. Ez a harmincadik jubileum, rengeteg szerzőt meghívtak a világ minden tájáról, a reggelinél Évuka Gisèle Pelicot-val ölelkezik, éjjel Emma lányom és Artúr lent buliznak a városban, a DJ Irvin Welsh (Trainspotting, stb). A bemutató előtt hetekig feszült vagyok, ez az első alkalom, hogy nagyközönség előtt olaszul beszélek a regényről, éjszaka néha arra ébredek, hogy nyelvtani hibát vétettem. Szombat este hat, főműsoridő, a Püspöki szeminárium nagytermében minden jegy elkelt, teltház. Para. Az olasz közönség nagyon más, mint a hazai, más egy könyvbemutató rituáléja, dramaturgiája is, mások a kérdések, amelyeket az estet vezető Melania G. Mazzucco (olyan csodálatos regények szerzője, mint Az építésznő vagy az Egy életen át) feltesz. Nincs irodalomtudomány, avagy irodalomtudományoskodás, nem bölcsész-kérdéseket kérdez, hanem aktuálisakat, politikaiakat, morálisakat. Nem az, hogy ne szeretném a bölcsészbeszélgetéseket, a műfaj, az elbeszélő, a narrátori problémákat magam is – mint feketeöves bölcsész – élvezettel szoktam vesézgetni, de ez az aktuálpolitikai, a jelen és a regény viszonyára koncentráló olvasat virgoncabb és vitálisabb. Irodalomtudománnyal viszonylag nehéz manapság olvasói érdeklődést kelteni. Kábé, mint alkotmányjogi kérdésekkel választást nyerni.