Kevés olyan regényt olvastam az elmúlt öt évben, amelynek minden lapja érdekfeszítő, ahol minden bekezdésben történik valami lényeges, azaz nem lehet üresjáratról, öncélú nyelvzsonglőrködésről vagy erőltetett cselekményvezetésről beszélni. Péterfy Gergely számomra már a Kitömött barbárban bebizonyította, milyen kiválóan bánik a narrátorral, az előttem születő elbeszélés illúziójával, a történetközpontú prózával, amelynek nyelve gyakran költőivé válik. Mondatai gördülékenyek, könnyedek, ez XIX. századivá teszi a leírtakat.