A hévégi tárcasorozatunkban ezúttal Péterfy Gergely írását olvashatjuk, aminek az Orbán-rendszer bukása utáni korszakon mereng. A rezsim az író szerint magát a hazugságot tette a politikája alapjává, most pedig az a kérdés, hogyan lesz most majd meg Magyarország hazugság nélkül.
Épp a bőröndökkel jövünk le a parkolóból, amikor az amerikai szomszédaink a nyakunkba esnek. Éljenek a magyarok!!! A pokolra küldtétek Orbánt!!! Az ukrán szomszédainkkal másnap találkozom az utcán. Sírva ölel meg az asszony. Tudom, hogy mit gondol. Szégyenkeztem előtte eleget a hazámat bitorló rezsim árulása miatt. Fabio, a vendéglős grappával itat, a kávéházban a vállam veregetik. Ez több, mintha megnyertük volna a focivébét. Ez olyan, mintha megnyertünk volna egy háborút.
Az elmúlt másfél évtizedben két ellentétes erő hatott ránk: a szégyen, amely meggörbítette és a dac, amely kiegyenesítette a hátat. Szégyen a világ előtt és dac az a világgal és az elnyomóval szemben. Ez a két egyenlő nagyságú erő kioltotta egymást ugyan – a tartás megmaradt – de ez kétszeres erőfeszítést igényelt tizenhat éven át. Ez az edzőprogram viszont kurvára megerősítette az izmokat. És most, hogy nem kell ellentartani és nem is roskad a hát, súlyos kilókkal lett könnyebb a földi lét. Most már minden csak jókedvből és élvezetből történik, viszont sokkal dinamikusabban. Ez az eufória csodája: az ember könnyebben hordozza magát, könnyebb a lépte, lábnyoma nem mélyül a sárba. Mintha csakugyan lebegnénk, de erősebb izmainkkal biztosabban tudjuk tartani magunkat.
Meg kell tanulnunk dac nélkül élni.
- A NER négy dolgot akart elvenni tőlünk
- A brutális erővel szembenb csak az aikido harcmodor működik
- „Modellkísérletet hajtottunk végre magunkon és az umbriai magyarságon.”
- Titok nélkül, hazugság nélkül, a hazugság állandó jelenléte nélkül kell majd élni.